Igazi csepeli kerülőnek tűnhet az, ahogy ezt a bejegyzést kezdem, de a történet csak így lesz kerek, higgyetek nekem!:)

Alapvetően egy kimondottan pörgős személyiség vagyok (ez a tulajdonságom a mosogatásnál, takarításnál olykor megszűnik). Szeretek sétálni, sportolni, trx-ezni és táncolni (éljen a zumba). Két dolog viszont sosem került fel erre az izgő-mozgó listára: a futás és a biciklizés. Különösebben egyikkel sincs bajom, de valamiért sosem kötöttek le. Éppen ezért megmagyarázhatatlan, hogy történt a „fertőzésem”. Egyik nap ugyanis olthatatlan vágyat éreztem, hogy körbe karikázzam a várost. Pár napig ízlelgettem a gondolatot, majd megállapítottam, hogy a vágyakozás tényleges. Ide bicikli kell. Hát, beruháztam egyre! Na nem kell hiper-szuper csodára gondolni, egy igazi retro beütésű, krémszínű csajszis darab lett végül az enyém. Az első tekerés a Kopaszi-gátra vezetett, aztán beköszöntött a rossz idő. Így mostanáig nem is mozdultam ki két keréken.

Aztán jött az isteni szikra! A facebookon még korábban like-oltam a fitnesztermet, ahol naponta tiszteletem teszem. Ezúttal egy olyan postot olvastam, ami rögtön szöget ütött a fejembe. Kispest szívében található a Hópehely Cukrászda és fagyi-labor, ahol a fitnesz klub tagjainak jár egy kis kedvezmény. Ha ez magában nem lenne elég, a hagyományos fagylaltok mellett itt úgynevezett Fitness Yoghurt Shop is megtalálható. Mindez azt jelenti, hogy hozzáadott cukor nélkül lehet „bűnözni” a joghurt alapú fagyikból.

Nekem sem kellett több, mivel az idő jó volt, biciklire pattantam és eltekertem a tőlem nem is olyan messze található fagyizóba. Az odafelé vezető utat nem részletezném, de maradjunk annyiban, hogy nem a legjobban választottam az útvonalat illetőleg. Ahelyett, hogy a parkban tekertem volna, a forgalom mellett, a járdán araszolgattam. Így még inkább az lebegett a szemem előtt, hogy végre megérkezzem.

Jelentem, minden „megpróbáltatás” megérte. Belépve a fagyi-laborba először a „hagyományos” fagylaltokkal találtam szembe magam. Na azért annyira nem kommersz a dolog, van itt szilvás gombóc, csokis rizs és extra fekete belga csoki is.

Erős maradtam és határozott léptekkel átmentem a Yogoteria feliratú pulthoz. A választék legalább nyolc joghurtos fagyiból állt. Egyből lecsaptam háromra: sztracsatellás, málnás és rebarbarás megtermett gombócok kerültek a tölcsérbe. Az ára kedvezmény nélkül se vészes, gombóconként 190 Ft-ról van szó.

A kellemes, családias hangulatú üzletből a teraszra nyargaltam, hogy ott fogyasszam el a fagyit. Ez a mutatványom egyben egy helyi látványosság is volt. Még nem vettem lakatot a biciklihez, így csak letámasztottam a bejárathoz közel, hogy rálássak, amíg megveszem a fagyit. Igen ám, de három gombóccal egyensúlyozva már nem olyan könnyű elnavigálni az ajtótól a legközelebbi asztalig. Nem számít, megoldottam és senkinek sem fájt!

Végre csak én és a fagyi. Még épp időben kezdek hozzá, addigra már igencsak megolvadt a felső gombóc, de még semmi sincs veszve. A joghurtos alap miatt senki ne számítson kőkemény, masszív fagyira. Könnyű, szinte selymesen lágy az állaga és isteni! Érezni a joghurt tejes, savanykás alap ízét, amit remekül kereteznek a különböző ízesítések. A málnásat kóstolom először. Finom, finom, de érzem, hogy lesz ettől jobb is. És valóban. A rebarbarás tényleg rebarbara ízű, látszanak benne a növény jellegzetes rostjai. Ám alighogy ezen túl vagyok, jön a sztracsatella. Roppanós csokidarabok tűnnek elő a lágy, hideg joghurtból. Azt akarom, hogy sose fogyjon el! Persze elfogy, észre se veszem, de lecsúszott az a három gombóc. Sebaj, lelkiismeret-furdalás nincs, ízorgia annál inkább. Elégedetten ücsörgök a teraszon, nézem a rohanó autókat és közben arra gondolok, hogy haza is kell még tekerni. Hát akkor hajrá, irány Kispest, Wekerle, irány haza.