„Mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy!”

Molly Bisztrója

Hétköznapi (csalódások helyett) csodák – Avagy a spenótos rizottó, buggyantott tojással

2015. március 02. - MB_Molly

Mindannyian csalódunk, sokat és sokszor, ez alól én sem vagyok kivétel. Viszont azon szerencsés típusok közé tartozom, akik sosem adják fel és menthetetlenül hisznek még a csodákban. Egy ideje tudom, hogy megéri hinni, mert csodák igenis léteznek. Tudom, olyan, mintha felcsaptam volna a közhelyhatározó nagyjából 300. oldalát, de tényleg így van, higgyetek nekem, érdemes várni. A csalódások után igenis jön a csoda.

Nagyjából valahogy így alakult a rizottó és az én viszonyom is az elmúlt 29 évben. Messziről méregettük egymást, de valahogy mindig csalódás volt, amikor kóstoltam. Aztán hosszú évek teltek el a „szakításunk” után, mígnem úgy éreztem, hogy itt az ideje felmelegíteni ezt a „kapcsolatot”, hátha a mosolyszünetből szerelem lesz. Jelentem az lett, az állandó (rizottó)csalódásból, valami csoda – legalábbis akik kóstolták ezt a spenótos rizottót így nyilatkoztak róla.

spenotos_rizotto_nyito.jpg

 

Hozzávalók 4 személyre:

30 dkg rizs

1 liter csirke húsleves (alaplé)

2 ek. olívaolaj

2-2 vaj

1 fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

1,2 dl fehérbor

4-5 evőkanál reszelt parmezán

30 dk friss, leveles bébispenót

4-5 ek. tejszín

só, bors, őrölt fehérbors

4 tojás

 

A jó rizottó titka nemcsak a megfelelő minőségű rizs - vegyünk kifejezetten rizottó rizst, arboriot, baldot és testvéreit – de a türelem is. Az alaplevet ugyanis szépen, apránként kell hozzáadni a rizshez, ügyelve arra, hogy mindvégig kellően szaftos maradjon az étel.

A hagymát és a fokhagymát megpucolom, apróra vágom. Egy serpenyőben közepes lángon felforrósítok 2 kanál vajat és 2 evőkanál olíva olajat, erre dobom a hagymákat. Mikor szép üvegesre pirult hozzáadom a rizst. Pár percig pirítom, amíg áttetsző nem lesz. Ha ez megvan, kezdetét veszi a türelemjáték. (Mutatom a végcélt, megéri talpalni érte!)

spenotos_rizotto_kozeli.JPG

Először hozzáadom a bort és folyamatos kavargatás mellett addig főzöm tovább a rizst, amíg majdnem teljesen elfő róla a bor. Semmi esetre se hagyjuk kiszáradni a rizst! Mindig legyen szaftos, kissé tocsogós, tejberizs-szerű állaga.

Ugyanezt a folyamatot kell megismételni az alaplével is. Hozzáadok egy merőkanállal, majd kis lángon, folyamatos kavargatás mellett megvárom, amíg majdnem teljesen felveszi az alaplevet a rizottó. Ezt a folyamatot addig ismételem, amíg el nem fogy az alaplé és a rizs is megfő. Ehhez nagyjából 18-20 perc kell. Igen, nem fogok kamuzni, ez idő alatt végig kavargatnunk kell a rizottót és gondosan ügyelni rá, hogy ne száradjon ki.

Ha elértük a kívánt állagot és a rizs is megpuhult hozzáadunk még két evőkanál vajat, a parmezánt és végül a tejszínt. Ekkor már kis lángon dolgozunk, hiszen csak a spenót van hátra. A megmosott, friss, leveles bébispenótot egyszerűen csak hozzákeverjük a rizottóhoz. Épp csak annyi ideig melegítjük össze, amíg a spenót egy kicsit megfonnyad. Ha ez megvan, elzárjuk alatta a gázt, tálalhatunk. Én ilyenkor szoktam sózni, borsozni, de ki hogyan szereti.

Már csak a buggyantott tojás van hátra. Egy kis lábasban vizet melegítek. Nem szabad, hogy forrjon, épp csak jelenjenek meg az apró gyöngyök a felszínén. Egy tálba egyesével felütöm a tojásokat és szintén egyesével, nagyon óvatosan a forró (de nem fövő!) vízbe öntöm/csúsztatom őket. A legjobb, ha van időnk külön-külön elkészíteni a tojásokat, így biztosan szépen egybemaradnak, hiszen csak egyet kell majd a végén kiügyeskedni a vízből.

spenotos_rizotto_zaro.JPG

Semmi só, sem ecet, csak a tojás és a víz. Pontosan három és fél percig hagyom főni a vízben. Közben nem nyúlok hozzá, nem piszkálom, csak hagyom, hogy megszilárduljon. Ha letelt az idő egy nagy lapáttal óvatosan kiemelem a tojást és a tálalt rizottó tetejére helyezem. Még egy kis parmezán, egy kis spenót, a napsárga tojás…viszlát csalódás, üdvözöllek Te csoda!

A bejegyzés trackback címe:

https://bisztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr957235729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása