„Mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy!”

Molly Bisztrója

Nektarinos-curry-s tejszínes csirke

2013. augusztus 01. - MB_Molly

Nem tudom mostanában mi van velem, de kezdem megkedvelni a curry-t, úgy igazán. Egyre gyakrabban érzem azt, hogy egy csipetnyi feldobja az adott ételt. Valahogy akkor is így volt ez amikor kigondoltam, hogy én márpedig nektarinos-tejszínes csirkét fogok csinálni. Aztán jött a curry és új értelmet adott az egésznek.

currys nyitó vágott.jpg

Hozzávalók 4 személyre:

2 nagyobb csirkemell

2 szem nektarin

1 evőkanál mogyoró olaj

1 fej hagyma

3-4 evőkanál méz

1 tk. curry

2,5-3 dl tejszín

olaj

só, bors

A szokásos módon látok hozzá. A csirkemellet megmosom, megtisztítom és apró kockákra vágom. Egy nagy serpenyőben olajat hevítek, amihez hozzáadom a mogyoró olajat is. A hagymát is felkockázom és megfuttatom az olajon. Majd pirosra sütöm rajta a csirkemellet. Sózom, borsozom és szinte kérget pirítok rá. Amikor ez megvan, hozzáadom a mézet és hagyom, hogy szinte karamelles réteget képezzen a húson. Amíg ez megtörténik a nektarint megmosom és nagyobb darabokra aprítom. Én igazi rusztikus darabokat vágtam, de kinek hogy esik jól. A barackot hozzáadom a mézes húshoz és hagyom, hogy az ízek összesüljenek. Én úgy szeretem, ha a baracknak még marad a roppanós volta és nem esik szét teljesen. Ezért amikor már puhulni kezd kisebbre veszem alatta a gázt, meghintem a curry-vel, majd felöntöm a tejszínnel. Ha igazán pikáns ízvilágot szeretnénk kókusztejet is használhatunk  a tejszín helyett.

A lényeg, hogy az egész sűrű, de szaftos legyen. Pont az a jó ebben a fogásban, hogy megtalálható benne a curry „csípőssége”, a barack és a méz édessége, míg a sűrű tejszínes szaft igazi tartalmat ad neki. Nem utolsó sorban pedig remekül lehet tunkolni. Hagyom, hogy az egész rottyanjon egy utolsót és már tálalhatok is. Indiai kenyérrel, pitával, vagy egy kis basmati rizzsel tálalom.

currys záró.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://bisztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr705439159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atl · http://vonalfelett.blogspot.hu/ 2013.09.16. 14:57:40

Ez lett az aktuális kedvenc kajám! Isteni finom! :)
süti beállítások módosítása