Bármennyire is hihetetlenül hangzik, vannak olyan napok, amikor semmi kedvem órákat a konyhában állni. Amikor annyira nyúzottan érkezem haza, hogy a táskámat is szinte magam után húzom. Persze, valahogy mindig összeszedem magam, néha nagyobb a dráma, mint a fáradtság. És bizony ilyenkor is össze kell ütni valamit. Mert még ilyenkor is úgy vagyok vele, hogy inkább a házi készítésű ebéd, mint a gyros vagy kínai. Mindkettőt szeretem, létezik is belőlük minőségi, csak nem épp a közelemben. Lényeg a lényeg, amikor ilyenem van, na akkor veszem elő ezt a receptet.
Hozzávalók 4 személyre:
4 egész csirkecomb
16 szem kis burgonya
15 dkg csiperkegomba
olaj
só, bors
szárnyas fűszerkeverék
sültkrumpli fűszerkeverék
Mártogatóshoz:
1 kis doboz joghurt
snidling
só, bors
A csirkét megmosom és megtisztítom, majd épphogy sózom, borsozom. Végül alaposan bedörzsölöm a szárnyas fűszerkeverékkel. Alapvetően nem kedvelem ezeket, de a Kotányi forgalmaz olyat, amelyikben semmi hozzáadott anyag, sőt még ízfokozó sincs! Na én pont ezt használtam.
A krumplit is megmosom, kicsit megdörzsölgetem, hogy a héja nagyobb része lejöjjön. A gombával ugyanezt teszem. A szárát eltávolítom és csak a kalapjukat használom, míg az egészen aprókat egyben használom. Aztán jöhet a tepsi, amibe szépen mindent belehalmozok. Az aljára öntök egy kis olaj/olíva olaj mixet és ráfektetem a csirkecombokat. Köréjük halmozom a krumplit és a gombát. A zöldségeket épphogy sózom, frissen őrölt borssal szórom meg. Majd alufóliával letakarva, előmelegített sütőben, 200 ̊C-on addig sütöm, amíg a hús meg nem puhul.
Ezt biztos, ami biztos hústűvel ellenőrzöm. Ha rendben van, leveszem a fóliát és pirosra sütöm a combokat. Amíg ez megtörténik, összedobom a mártogatóst. Semmi cécó! A snidlinget apróra vágom és belekeverem a joghurtba. Sózom, borsozom és mehet be a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek. Mikor kiveszem a „sülteket”, előkapom az ominózus sültkrumpli keveréket. Igen, ez már nem egy "tiszta" mix, van benne kis ízfokozó, na meg tartósító, de néha belefér. Egy titka van, hogy minden krumplit még frissen kell megszórni vele, akkor, amikor szinte még forró.
Némi előkészülettel, egy kis tisztogatással szinte háromnegyed óra alatt kész van az egész fogás. A kevesebb, néha több… és ez legalább olyan jó, mint az órákig készülő fogások… szerintem:)