„Mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy!”

Molly Bisztrója

Csokimámor néhány perc alatt

2014. január 26. - MB_Molly

Nagyon régóta kacérkodom egy jó szuflé elkészítésével. Aztán valahogy sosem jutottam el odáig, mert brownie-t, muffint, csokitortát vagy a csokis finomságok valamelyik egyenesági rokonát készítettem el inkább. Egészen eddig. Kemény hetet zárok, tegnap be is telt a pohár, gondoltam jól megmutatom a világnak, hogy én ilyet is tudok és megérdemlek egy igazán csokis finomságot. Nem mondom, hogy tökéletes lett, a közepe nem folyt, de az íze… valami fenséges.

szuflé sülve.JPG

Hozzávalók öt szuflé formához:

100 gramm gyümölcsös étcsoki (nálam most Tibi málnás volt)

50 gramm 81%-os étcsoki (a lényeg, hogy 60%-os felett legyen)

150 gramm vaj

3 egész tojás

4 evőkanál nyírfacukor

2 evőkanál mandulaliszt

1 evőkanál liszt

+ vaj és mandulaliszt a formák kikenéséhez

 

A sütőt 200̊C-ra előmelegítem, majd szépen kikenem a formákat vajjal. Ha egyenletes a vajköntös, akkor körbeforgatom bennük a mandulalisztet. Erre azért van szükség, hogy a szuflé könnyen kicsússzon a formából, miután megsült.

De ne szaladjunk ennyire előre. Először is vízgőz felett megolvasztom a csokoládékat, amihez hozzáadom a vajat. Szép, fényes, egyenletes forró csokimasszát kell kapnunk. Az illati isteni, a kísértés nagy, én már szinte itt jól laktam. (A vajas csokoládét tegyük hűvös helyre, forrón ugyanis nem adhatjuk hozzá a cukros tojáshoz, mert azonnal megsül és kicsapódik.)

A java még ezután jön. Egy tálba felütöm a tojásokat, mehet hozzá a mandulaliszt, a liszt és a cukor. Természetesen hagyományos cukorból is kiváló, nálunk azonban mindig van nyírfacukor, így inkább azt használtam. Habosra keverem az egészet, majd hozzáadom a langyos, vajas csokoládét. Egyneműre keverem, majd egyenletesen szétosztom a vajazott, mandulás formákba. Ügyeljünk arra, hogy ne legyenek tele a formák, egy ujjnyival a forma pereme alá töltsük csak, hiszen még emelkedni fog.

szuflé sütés előtt.JPG

Ha megvagyok az elosztással mehet a sütőbe, nagyjából 9 percre. Eszünkbe se jusson közben kinyitni a sütőt, különben visszaesik és kissé csoffadt látványt nyújt majd a csokis finomság. Akkor kiváló, ha a teteje megszilárdul, van még rajta egy kis nedvesség, de már nem folyik.

Kiveszem, pár percre békén hagyom, majd tányérra borítom a formát. Tíz másodpercig hagyom, végül egy határozott mozdulattal rácsapok és zutty, már kint is van a szuflé. Gyümölcsmártásokkal valami eszméletlen, vanília fagyival maga a mennyország. Mi egy üveg jégbort pattintottunk hozzá. Imádtuk! Egészségetekre!

szuflé borral.JPG

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye

A bejegyzés trackback címe:

https://bisztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr695783761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása