Régóta szemezgettünk a Nótafa Vendéglővel, ami Kispest szívében található. Történt egyszer, hogy egy baromi hosszú sétánk, épp az étterem előtt vitt el, ahonnan – akkor – isteni illatok csaptak elő. El is mentettük ezeket, és kerestük a megfelelő alkalmat, amikor majd teszteljük a helyet. Jelentem, ez most jött el! Ám a nagy várakozás és beteljesülés helyett némi csalódással távoztunk…de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elejéről.
Forrás: wikimapia.org
Mivel rossz volt az idő esélyünk se volt arra, hogy a kerthelyiségben ebédeljünk, így maradt a beltér. Az étterembe lépve senki nem fogadott minket, percekig ácsorogtunk, mire a csapóajtó mögül kivágódott egy pincér és futtában rámutatott az előre foglalt asztalunkra. Próbáltunk elnézőek lenni, az étterem majdnem tele, ebédidő van, nagy a rohanás…
Miután elfoglaltuk a helyünket a kockás abroszos asztal körül volt időnk felmérni a helyet. Mintha megállt volna az idő. Az asztalok körül pergolát idéző oszlopok, kényelmetlen, lakkozott fa székek, korban igencsak benne lévő pincérek klasszikus fekete-fehér szerelésben. Sebaj, ez még a hely báját is adhatja, ha jó a főztjük. Először egy kis adag harcsa halászlével próbálkoztunk. Bár én nem vagyok nagy rajongója, az illat alapján egyből megállapítottam, hogy ez bizony ott van. Összefutott a nyál a számban és én, aki szinte soha nem eszem halászlevet olthatatlan vágyat éreztem, hogy belekanalazzak. Valóban, az alaplé sűrű, kellemesen csípős, benne szép szelet harcsa filékkel. Igaz, zsírosabb, mint ahogy azt szeretjük, de hamar elfogy, kezdésnek kitűnő.
Jöhet a második kör. Hagymás rostélyosra, hátszín Napóleon módra és mátrai borzasra esik a választásunk. Várunk…és várunk…és várunk. Az étterem közben tele, zene nem szól, ellenben a vendégek adta zsivaj olyan erős, hogy hirtelen kedvünk lenne egy lakatlan szigetre menekülni. Nem tesszük, mert még éhesek vagyunk és együtt lélegzünk fel, amikor a főételeket végre elénk teszik. Mindez nem tart sokáig, hamar kiderül, hogy a rendelést rosszul vették fel és a hátszín Napóleon módra elkészítve nem fog megérkezni, helyette sikerült egy rántott húst Nápolyi módra felvenni a pincérnek, majd kihozni. Nagy különbség, de beletörődünk, elvégre biztos ez is finom.
Mivel a Nótafa köretekben nem a legerősebb, mindegyik főételt hasábburgonyával fogyasztjuk. Ez egyértelműen házi készítésű, ami plusz pont. Ezt azonban hamar latba is vetjük, mikor az első falatokat teszteljük. Zsíros, puha, mintha kétszer fürdött volna az olajban. Nem baj, nem adjuk fel, nézzük a többit. A hagymás rostélyos bár jól néz ki, valójában csak 3 kis szelet húst rejt. Az állaga nem tökéletes, de lehet vele boldogulni. A hagyma sem sikerült hibátlanra, itt-ott égett darabok bukkannak elő a hatalmas toronyból.
A mátrai borzas bundája annyi olajat szívott magába, hogy önmagában elég lenne egész heti kalória bevitelnek, viszont öröm, hogy van rajta sajt és tejföl is bőven. A legjobban a nápolyi csirkével jártunk, amin van gomba és sonka sok-sok sajttal. Közben lasszóval fogjuk a pincéreket, hogy italt rendeljünk. A zsíros ételek ugyanis megkívánnak némi torokfrissítést, de magától, erre ma nem akar rájönni a személyzet, amely egyébként 80 km/h-val száguld az asztalok között, 8-10 tányérral egyszerre.
Az adagokkal – engem leszámítva persze – nem sikerül megküzdenünk, úgyhogy csomagoltatunk. Újabb hosszas várakozás erre, és a számlára is. Közben már eljátszunk a gondolattal, hogy fizetés nélkül kéne távozunk, amit persze nem teszünk meg. Végül degeszre tömve, nehéz hassal, örömteli búcsút intve az éttermi zsivajnak, megkönnyebbülve lépünk ki a szabad levegőre.
A Nótafa titka nagy valószínűséggel a retro hangulatban, a nagy adagokban és a hagyományos ízekben van. Tudom, hogy sokak kedvence és bizonyára az étlapon megtalálható közel kétszáz fogás között vannak igazán fenségesek is. Ezeket azonban - bár a halászlé isteni volt - most nem igazán találtuk meg. A nyolcvanas évek hamisíthatatlan éttermi hangulatát idéző vendéglőt viszont annál inkább.
Nótafa Vendéglő
1196 Budapest
Ady Endre út 37.
Asztalfoglalás: 06-1-282-9849
