Sajt, paradicsom, csirkemell. Ezzel a fogással nem nagyon lehet melléfogni. Egyszerre finom, laktató, mégis könnyű, ízletes fogás. A recept eredetijével a Good Foodban találkoztam, aztán jött a csiszolás, alakítás és a saját verzió.

Hozzávalók 4 személyre:

2 nagy csirkemell

2 tojás felverve

100 gramm zsemlemorzsa

100 gramm reszelt parmezán

3,5 dl paradicsomlé

1 evőkanál paradicsompüré

2 gerezd fokhagyma

őrölt bazsalikom és oregánó

só, bors

1 csipet cukor

3 evőkanál olíva olaj

füstölt és sima trappista a tetejére

Először a csirkemellel kezdem. Megmosom- és tisztítom őket, szeletekre vágom, majd jöhet a panírozás. A tojásokat felverem, a zsömlemorzsát pedig összekeverem a reszelt parmezánnal. Figyelni kell arra, hogy szép, egyenletes panírt kapjanak, így a legfinomabb. Ha ez megvan egy serpenyőben felhevítek egy kis olíva olajat és a szeleteket szép pirosra sütöm. Majd az átsütött parmezános csirkét félreteszem.

Egy másik serpenyőben szintén olajat hevítek, ráteszem a zúzott fokhagymát, kicsit átforgatom és jöhet rá a paradicsomlé, majd a sűrített paradicsom. Tulajdonképpen fűszeres paradicsomszószt készítek. Mehet bele az összes fűszer és egy csipet cukor. Hagyom, hogy összeforrjanak az ízek. Ha ez megvan, elzárom alatta a gázt, előveszek egy nagy tepsit és összehozom a két főszereplőt.

Egy kis olívával körbecsurgatom a tepsit, belefektetem a szeleteket, majd nyakonöntöm őket a paradicsomszósszal. Nem kell finomkodni, az a jó, ha tocsog benne. A tetejére bőségesen szórjunk a két sajtból, sehol ne maradjon üres folt! Végül mehet az egész a sütőbe, ahol közepes lángon addig sütöm, amíg szép piros nem lesz a sajt, a szeletek pedig vajpuhára sülnek. Friss saláta, tészta, burgonya, de még a rizs is jól áll neki!

Gondolom, mindenkinek megvan az a nap, amikor nincs kedve sokat aszalódni a konyhában. Ilyenkor az egyik vállunkon csücsül a kisördög, hogy majd veszünk valamit ebédre/vacsorára, minek bajlódni. Míg a másik oldalon ártatlan tekintettel csapdos a szárnyaival a kisangyal, hogy a házilag készített, friss fogás csak jobb lenne. Na ilyenkor nézek alaposan körül, mi van itthon. És mivel tombol a nyár (jó, azért ne túlozzunk), könnyen ki tudom egészíteni az itthoni állományt friss zöldségekkel. Mondjuk pont erre a paradicsomos-ricottás zöldségragura pillangótésztával.

Hozzávalók 2 személyre:                                               

½ csomag durum pillangótészta

10 dkg bacon szalonna

10 dkg gépsonka

15 dkg gomba

1 cukkini

6-8 szem koktélparadicsom

2 dl paradicsomlé

½ doboz ricotta

só, bors, olíva olaj

Hogy haladjak, és ne kelljen sokat várni, először a tészta főzővizét teszem fel főni. Egy kanál só, és ha lobog, mehet bele a tészta. A leírás alapján elkészítem, ha megvan, félreteszem pihenni.

Majd a gomba tisztításával, pucolásával kezdem. Mivel elég aprókra sikerült szert tenni, mit nekem szeletelés. Csak eltávolítom a szárát és kalapostól együtt mennek majd a raguba. De ne szaladjunk ennyire előre, csak szép sorjában.

A bacont és a sonkát kockákra vágom, és szép pirosra sütöm. Ha ez megvan, kiszedem őket a serpenyőből és félreteszem addig, amíg a zöldségeket pirítom. Először az apróbb háromszögekre vágott cukkinit veszem kezelésbe. Ha szükséges adok még hozzá olíva olajat. Egy kis só és bors, majd ha kellően sültek ezeket is kiszedem, hogy véletlenül se puhuljanak tovább. Én úgy szeretem, ha még egy kissé ropogós, így őrizve a frissességét.

Aztán következnek a gombakalapok. Nagy lángon sütöm őket. Ismét jön a só és a bors. Ezután egy kis levet eresztenek, de nem kell megijedni. Mehetnek hozzá a paradicsomok, piruljanak együtt. Ha elfőtte a levet és mindkettő gusztusosra sült, szépen visszapakolok mindent.

Vissza a sonkát és a bacont, valamint a cukkinit. Már nem kell sütni, csak egy picit összemelegíteni. Mehet a raguhoz a paradicsomlé és a ricotta. Teljesen egyneműre keverem velük úgy, hogy a zöldségek ne essenek, törjenek össze. Kóstolás után ha úgy ítélem, még sózom, borsozom. Ha minden stimmel, elzárom alatta a gázt és tálalok. A pillangótésztával nagyon jól állnak egymásnak! Mehet még hozzá ruccola, mozzarella sajt, egy pohár fehér bor, vagy magában is lapátolhatjuk. Garantálom, hogy utána megmoccanni se lesz kedvünk. Olyan észrevétlenül és jóízűen csúszik le belőle hatalmas mennyiség, hogy az csak na!

Határozottan emlékszem a pillanatra, amikor hazajöttem és nagymamám ezzel a fogással várt. A lakást belengte a curry illata, ami kellemes, édes alma aromával keveredett. Pedig a curry nem tartozik a kedvenceim közé, de ehhez a fogáshoz egyszerűen tökéletes. Azonnal az egyik kedvencem lett ez a májas-curry-s finomság, amit akkor pirítóssal nyakaltam. A recept eredetije egyébként Stahl Judit nevéhez köthető. Én a következőképpen fejlesztettem ezt tovább.

Hozzávalók 2 személyre:

500 gramm csirkemáj        

1 nagy alma

2 evőkanál dió

8-10 szem aszalt sárgabarack

3 evőkanál teljes kiőrlésű liszt

5 dkg vaj

2 evőkanál olíva olaj

1,5 dl rosé

2 tk. curry

Első körben megpucolom az almát és nagyobb kockákra vágom. A sárgabarackot is felaprítom, majd a diót durvára töröm. Érdemes ezekkel kezdeni, hogy később már csak hozzáadni kelljen mindent a májhoz.

Ezután a máj tisztításával, darabolásával folytatom. Nem kell túl apróra vágni, nagyjából 1 cm-es falatok bőven megteszik. Miután alaposan átmostam a máj csíkokat, leitatom róluk a felesleges nedvességet. Majd  meghempergetem őket a lisztben. Egy serpenyőben felhevítem a vajat és az olajat és amikor már szinte habzik, ráteszem a májat. Alaposan lepirítom, majd hozzáadom a rosét. Ez nem csak jó zamatot ad neki, de minden pörzsanyagot felszed a serpenyő aljáról. Várjuk meg, amíg teljesen elforr a bor.

Aztán jöhet az apróra vágott sárgabarack, a durvára tört dió. Ezekkel jó 6-8 percig, folyamatos kavargatás mellett tovább sütöm a májat. Végül a nagyobb kockákra vágott almát adom a mixhez. Ezzel már csak addig sütöm, amíg az alma épphogy megpuhul.

Utolsó lépésként pedig jöhet rá a curry. Gyönyörű színt adni neki és remekül megtöri a máj karakteres ízét, harmóniába fésülve azt az almával, sárgabarackkal, dióval. Csak akkor sózom, amikor már elzártam alatta a gázt. Pirítóssal valami mennyei, de főételként egy kis basmati rizzsel is igazán tartalmas, remek fogás.

Létezik egy picinyke kis ékszerdoboz a Zsinagóga árnyékában, amely maga a csokoládé mennyország. Nem túlzok, életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, amikor a minap rátaláltam a Zangio kicsiny boltjára. Talán sose alakul így, ha egy autós nem akar elcsapni, nem húzom fel magam és nem sétálok végig a Wesselényi utcán. De így lett, és ma már tudom, hogy ez is okkal történt. Azért, hogy felfedezzem a Zangiot!

Nos, legyünk őszinték, az üzletben semmi vevőcsalogató nincs, egy picinyke kis üvegajtóról és egy szélesre tárt spalettáról van szó. Távolról legalábbis. Csak ha egész közel megyünk, tisztul kicsit a kép, hogy itt bizony valami készül. Méghozzá forró csoki, kávé és kézműves bonbonok is. Nekem ez pont elég volt ahhoz, hogy betérjek.

Fotó: Zangio Facebook oldala

Rögtön tudtam, hogy megérte. Az üvegpultban egymást túllicitálva sorakoznak a különféle bonbonok. Van itt flódnis, színtiszta 70%-os csokikocka, málnás, szilvás, gyömbéres…felsorolni se tudnám. Sok időm nincs mélázni, az üzlet is pici, rögtön beszélgetésbe elegyedünk a pult túloldalán álló fiatalemberrel, aki mindent megtesz, hogy képbe kerüljek a vállalkozással.

Örömmel hallgatom rövid beszámolóját, amiből kiderül, hogy egy családi vállalkozásról van szó, melynek neve a tulajdonosok (Zoltán, Angi és Olga) keresztnevei alapján állt össze. Szenvedélyük a kiváló minőségű bonbonok előállítása, új ízharmóniák felfedezése. Amíg a sztorit hallgatom, szememmel a csokikat pásztázom. Nemcsak a nevük, a megjelenésük is káprázatos. Rendezetten díszelegnek a pultban, mégis látszik rajtuk valamiféle szabálytalanság, a gondos, kézzel készített munka nyoma. Gusztusosak, úgy ahogy vannak. Ugyanakkor a kisördög is ott ül a vállalom…annyi csokit kóstoltam már, mitől lenne pont ez más?

Valószínűleg a gondolat az arcomon is nyomott hagyott, mert már érkezik is a kérdés, lenne-e kedvem kóstolni. Nem is értem, naná, hogy igen! Könnyű félkocka érkezik, gusztusos málna töltelékkel. Az illata mesés, tényleg málna illatú, érezni a kakaó aromáit is, az íze pedig…tökéletes harmónia, testes, kiváló minőségű csokoládé, amíg mégis habkönnyű. Azonnal olvad a szájban, körtáncot járva a málnavelővel. Valami fenséges!

Fotó: Zangio Facebook oldala

Szívem szerint az egész pultot felfaltam volna ezt követően, de valahogy megálltam. Így elcsomagoltattam egy flódnis, egy borbarát, egy gyömbéres és egy tömény csokoládés verziót. A Borbarátban passiógyümölcs, fűszerpaprika, bors, chili…micsoda pikantéria! A flódni pedig – melyet a legnehezebb elkészíteni – tényleg hajaz a klasszikus zsidó süteményre. Mák, alma, diókrém, szilvalekvár tökéletes arányban, gazdag ízzel, mégis könnyű keserű csokoládéval ötvözve. Mondanom se kell, szinte repülve hagytam el a Wesselényi utcát, az utca végére érve már három falatnyi boldogsággal gazdagabban. És persze örömtelibben is. Örülök, hogy vannak ilyen mesés helyek, örülök, hogy van a Zangio.

Zangio Kézműves Csokoládé

1077 Budapest

Wesselényi utca 6.

www.zangio.hu

https://www.facebook.com/pages/Zangio-Csoki

Alapvetően húskedvelő vagyok. Nagyon nehezen bírok ki egy egész napot hús nélkül, sőt a saláták is leginkább úgy csúsznak, ha egy nagy steak, vagy grillezett halszelet ott figyel mellette. Ettől függetlenül szeretem a tisztán húsmenetes fogásokat is. Ráadásul a morzsás karfiolból – nem vicc – szinte mérgezésig tudom magam tömni. A receptet nagymamámtól örököltem. Úgy tökéletes, ahogy van, pikk pakk elkészíthető, egészséges és ínycsiklandó.

Hozzávalók 4 személyre:

1 nagy fej karfiol

zsemlemorzsa

1 nagy doboz tejföl

fél csomag vaj

2-3 evőkanál olaj

só

Csak semmi fakszni. A hatalmas fej karfiolt megmosom, a felesleges zöld részeket eltávolítom, majd a zöldséget rózsáira szedem. Aztán egy nagy lábasba felteszem főni, a főzővízhez adva egy evőkanál sót. Nagyjából negyed óra alatt olyan állagúra fő, hogy már puha, de még őrzi a friss, roppanós voltát. Én pont így szeretem, és ha már a szárába is könnyen csúszik a hústű óvatosan kiszedem a rózsákat egy szűrőbe.

A lényeg, hogy a felesleges víz lecsepegjen róla. Majd félreteszem őket, amíg a morzsát elkészítem. Mixet készítek az olajból és a vajból, majd amikor már a vaj elolvadt az olajban, rászórom a morzsát. Sajnos nem tudok pontos mennyiséget mondani. Ez nálam tényleg szemmértékre megy, de ne fukarkodjunk a morzsával. Mindig többet készítek, de nem bánom, hiszen a megmaradt morzsát a karfiolok tetejére lehet önteni. Isteni finom, még magában tudnám kanalazni a vajas, ropogós, pirult morzsát!

Az elkészítésénél viszont nagyon észnél kell lenni, mert ha nem figyelünk, a morzsa pillanatok alatt megég. Takarékon, szinte folyamatosan figyelni, kevergetni, forgatni kell. Ha már szép aranybarna, elzárom alatta a gázt. Majd a karfiolrózsákat beleforgatom a még meleg morzsába. Senki ne számítson rá, hogy a morzsa majd egyenletesen bevonja a karfiolt, mert nem fogja. De ennél a fogásnál nem is az a lényeg. Mikor mindegyik karfiolt meghempergettem a morzsában tálalok. Jöhet a tejföl, amennyi jól esik, gazdagon a tetejére, nem érdemes fukarkodni…ahogy az adagokkal sem!:)