Biztos, hogy már sokan ismerik a Pasta.-ot, amely a Leves. és a Desszert. család tésztás változata. Aki éhes és tésztára vágyik, ide jöjjön. Nemcsak azért, mert jól megközelíthető és szinte mindenkinek az útjába esik, hanem azért mert tényleg laktató, kiadós, meleg fogást lehet itt kapni. A választék értelemszerűen tészta, de az minden nap négy-öt fajta.

Én nem sokkal a nyitás után jártam itt először, akkor is fusilli volt, illetve mikor legutóbb voltam akkor is. Ez alapvetően nem zökkentett ki, a gyomrom továbbra is korgott, szóval nem sokat gondolkodtam, rendeltem. A 990 Ft-os tészták közül mindegyiket kérheted húsmentesen is. Első látogatásomkor mikor ott jártam, így kértem. Kiválasztottam a tésztát, kifizettem és már készült is a háttérben az adagom. A tészta frissen főzve, az alapanyagok előre felszeletelve, előkészítve. Majd mikor minden összeállt, az egész zutty bele egy Pasta. feliratú papírdobozba, mellé egy villa és csókolom, már lehet is enni vagy vinni. Tudom, hogy akkor nagyon ízlett. Oda és vissza voltam.

Azóta sokszor elmentem a Pasta. mellett, de valahogy nem volt hangulatom akkor és ott tésztázni. A múltkor viszont rámozdultam a Soprano nevet viselő csodára. A metodika ugyanaz volt, semmi nem változott. Talán az adag lett egy kicsit kevesebb, de így is elég laktató, úgyhogy ez nem zavart. A tésztában elméletileg csirkemell, fehérbor, spenót, fokhagyma és mandula volt.

Szerencsére gyakorlatban is visszaköszönt minden…de valahogy mégsem volt teljes az élmény. A tészta állaga rendben volt, azzal nem volt gond. A csirkemell átsütése és mennyisége is pipa. A spenót és a mandula már annál kevésbé, hiszen azokat tényleg csak nyomokban tartalmazta a tészta. Ellenben a fehérbor olyan intenzíven "szájba csapott", hogy ezt az „aromát” már a harmadik falatnál meguntam. Összességében nem volt semmi baj ezzel a fogással, mégis, giccsesen szólva valahogy hiányzott belőle a „lélek”. Olyan ez, mint mikor a cél előtt néhány méterrel behúzzák a kéziféket. Az elgondolás jó, az alapanyagok jók, a tészta is el van találva, de valami mégis hiányzik. Megeszed, jól is esik, de valahogy nem hagy mély nyomot, legalábbis bennem nem. Mert nem azon gondolkodtam utána, hogy hú, micsoda kulináris élményben volt részem, hanem inkább azon, mi hiányzott…

Ettől függetlenül szeretem ezt a helyet, mert gyorsan lehet laktató, meleg és kiadós fogáshoz jutni a belváros szívében. Ráadásul a tészták durumlisztből készülnek, így még egészségesebbek is, fehér lisztes társaiknál. Plusz annyi féle tészta van a naponta változó kínálatban, hogy nincs ember, aki itt ne találná meg az ízlelőbimbójára valót. Ezekért ajánlom a Pasta.-ot, ahol remélem hamarosan sokkal bátrabban és intenzívebben mernek majd kísérletezni az ízekkel, harmóniába fésülve azokat. Mert az irány jó, csak egy irányba kell fésülni a dolgokat.

Az utóbbi napok elég sűrűek voltak, így nem igazán tudtam írni, pedig történések voltak bőven. Például elkészült ez a kólában sült csirke, a Good Food egyik receptjének ihletése mentén. A család végre összegyűlt egy nagy közös ebédre, így ez kiváló alkalomnak tűnt, hogy teszteljem a saját verzióm.

Hozzávalók 4 személyre:

6 egész csirkecomb

3 dl kóla

víz

2 ek. szezámmag

A mázhoz:

4 ek. ketchup

3 ek. Worchester-szósz

2 ek. szójaszósz

2 ek. barna cukor

2. ek paradicsomlé

1 tk. chilipor

Körethez:

4 cső kukorica

vaj

Előre szólok, hogy ez nem egy gyorsan elkészíthető fogás, de szerintem megéri a babrálás. A csirkét megmosom, megtisztítom, majd a tepsibe helyezem a darabolt húst. Ezután felöntöm a kólával, majd annyi vizet öntök még hozzá, hogy szinte ellepje a combokat. Hogy miért pont kóla? Remek alap ahhoz, hogy a hús olyan puha, omlós és szaftos legyen, amilyet ritkán sikerül eltalálnunk. Hát ezért. Majd fólia alatt, mehet a 180 ̊C-ra előmelegített sütőbe. Csak addig sütöm, amíg a hús meg nem puhul. Ez egy jó 40 perc, de ügyeljünk rá, hogy a csirke ne essen szét! Amíg a csirke sül egy lábasba öntöm a pác hozzávalóit és kis lángon sűrű szószt főzök belőle. Akkor jó, ha kellően sűrű, kicsit édes, de érezhető benne a paradicsom savanykás íze is. Ízesítsük kedvünkre, a lényeg, hogy sűrű szósz állaga legyen.

Amikor a csirkét késznek ítélem, leöntöm róla a kólás lét és a csirkecombokat szárazra törlöm. Majd alaposan beleforgatom őket a szószba. Ezután legalább egy órára a hűtőbe teszem a pácban lévő csirkét:) Ha nagyon ráérünk, akár egy napot is állhat benne.

Sütés előtt a csirkét kiveszem a pácból, olíva olajjal enyhén kikent tepsibe fektetem a combokat és 220̊ C-ra előmelegített sütőben, fólia nélkül még 20-25 percig sütöm. Természetes grillezhetjük is, ha már itt a kerti party-k ideje! Ha elkészült, a tetejüket gazdagon megszórom szezámmaggal, ami plusz egy ízbombát tesz a dologhoz.

A körethez a kukoricát felteszem főni, majd a forrástól számított tíz perc után, ha elég puha, kiveszem és szárazra törlöm a csöveket. Egy felhevített száraz serpenyőben, nagy lángon a kukoricák minden oldalát megkapatom. Amikor még forró megkenem őket a vajjal, amit előtte kedvünkre ízesíthetünk zöldfűszerekkel, chilivel, kinek hogy szimpatikus. Még egy kis saláta, vagy pár szem sült krumpli és végre falhatjuk a kólában sült, ragacsos-mázas csirkét.

Ahány ház, annyi narancsos kacsa recept. Nálunk nagymamám a májer – ebben is – de persze az ő nyomdokaiba meg se próbálok lépni. Épp itt volt hát az ideje, hogy kifejlesszem a saját verziómat. Igaz, egy kis hiba csúszott a számításba, de így is mennyei lett.

Hozzávalók 4 személyre:

4 egész kacsacomb

3 narancs

1-2 evőkanál kacsazsír

1 fél citrom leve

1 fej hagyma

1 dl bor (nálam most rosé volt)

5 dkg vaj

2 ek. barna cukor

olaj

só, bors

A kacsacombok alapos megmosásával és tisztításával kezdem. Kevés olyan konyhai művelet van, amit ennyire utálok, de ha ezen túlesünk, innen már gyerekjáték az egész. A combokat sózom, borsozom, majd az olaj és a vaj keverékén pirosra sütöm mindkét oldalukat. Legjobb, ha közepes lángon dolgozunk.

Amikor már szépen megpirult, a kacsazsírral kikent tepsibe helyezem őket. Az egyik narancsot fél centi vastag szeletekre vágom és a narancskarikákat a combok köré fektetem. Mehet is a sütőbe. 200̊C-on fólia alatt legalább egy órát vígan elvan. Ha hústű próba után a csont mellett is kellően puhának találjuk a húst, locsoljuk meg a mártással (elkészítése alább) és süssük pirosra a combokat.

Amíg a kacsa sül, elkészítem a mártást. Ehhez a hagymát vékony szeletekre vágom és megdinsztelem az olaj és vaj keverékén. Ha már kezd pirulni, leveszem a tűzről és hozzáadom két narancs és a citrom levét. Majd hozzáöntöm a bort is. Nálam most rosé volt, de bármelyik megteszi, a savasságára és a fanyar ízvilága miatt van rá szükség, úgyhogy mindenképp száraz bor legyen. Ha minden együtt van, mehet vissza a gázra, hagyom, hogy összeforrjanak az ízek. Én némileg itt rontottam el a dolgot, mert ráöntöttem a szószt a kacsacombokra. Nem is lenne ezzel baj, ám a benne lévő cukor hamar elkezdett karamellizálódni és végül szépen belesült az egész mártás a tepsibe. Ennek elkerülése végett a kész szószt miután felforrt tegyük félre és csak a tálaláskor használjuk!:)

Ehhez a fogáshoz szerintem semmi sem passzol olyan jól, mint a burgonyapüré. Én ebbe annyi csavart tettem, - a nagy mennyiségű vaj mellett - hogy két nagy szem édesburgonyát is belefőztem. Ettől nemcsak a színe lett szebb, de egy enyhe édes, mogyorós íztöltet is képbe került, ami remekül passzol a narancsos kacsához. Tálaláskor – az odasült szósz hiányában – egy kis narancs dzsemmel spékeltem még az egészet, na és persze kimentettem a tepsiből némi karamellizálódott hagymát. Szerencsére így sem volt rá panasz és a kánikula ellenére is pikk-pakk elfogyott ez a tartalmas fogás.

Nem tudom mostanában mi van velem, de kezdem megkedvelni a curry-t, úgy igazán. Egyre gyakrabban érzem azt, hogy egy csipetnyi feldobja az adott ételt. Valahogy akkor is így volt ez amikor kigondoltam, hogy én márpedig nektarinos-tejszínes csirkét fogok csinálni. Aztán jött a curry és új értelmet adott az egésznek.

Hozzávalók 4 személyre:

2 nagyobb csirkemell

2 szem nektarin

1 evőkanál mogyoró olaj

1 fej hagyma

3-4 evőkanál méz

1 tk. curry

2,5-3 dl tejszín

olaj

só, bors

A szokásos módon látok hozzá. A csirkemellet megmosom, megtisztítom és apró kockákra vágom. Egy nagy serpenyőben olajat hevítek, amihez hozzáadom a mogyoró olajat is. A hagymát is felkockázom és megfuttatom az olajon. Majd pirosra sütöm rajta a csirkemellet. Sózom, borsozom és szinte kérget pirítok rá. Amikor ez megvan, hozzáadom a mézet és hagyom, hogy szinte karamelles réteget képezzen a húson. Amíg ez megtörténik a nektarint megmosom és nagyobb darabokra aprítom. Én igazi rusztikus darabokat vágtam, de kinek hogy esik jól. A barackot hozzáadom a mézes húshoz és hagyom, hogy az ízek összesüljenek. Én úgy szeretem, ha a baracknak még marad a roppanós volta és nem esik szét teljesen. Ezért amikor már puhulni kezd kisebbre veszem alatta a gázt, meghintem a curry-vel, majd felöntöm a tejszínnel. Ha igazán pikáns ízvilágot szeretnénk kókusztejet is használhatunk  a tejszín helyett.

A lényeg, hogy az egész sűrű, de szaftos legyen. Pont az a jó ebben a fogásban, hogy megtalálható benne a curry „csípőssége”, a barack és a méz édessége, míg a sűrű tejszínes szaft igazi tartalmat ad neki. Nem utolsó sorban pedig remekül lehet tunkolni. Hagyom, hogy az egész rottyanjon egy utolsót és már tálalhatok is. Indiai kenyérrel, pitával, vagy egy kis basmati rizzsel tálalom.

Mostanában örömmel kísérletezgetek új ízekkel, próbálok ki új fűszereket, alapanyagokat. Ezek közül is az egyik legnagyobb kedvencem a kínai ötfűszer keverék. Még a múltkor alaposan feltankoltam belőle az ázsiai boltban, ahonnan egy csomag szimpatikus rizstésztát is hazahoztam. Ebből - és még néhány alapanyagból - alkottam meg a mézes-mogyorós zöldséges rizstésztát.

Hozzávalók 4 személyre:

1 csomag rizstészta

2 kisebb csirkemell

1 zacskó mirelit zöldségmix (nálam borsó és bébirépa)

1 üveg mungóbab csíra

4 evőkanál méz

2 evőkanál szójaszósz

3-4 evőkanál mogyoró olaj

1 evőkanál Worchester-szósz

1 teáskanál ötfűszer keverék

2 evőkanál szeletelt földimogyoró

A csirkével kezdem az alapozást. Megtisztítom, megmosom és apró kockákra vágom. Majd a mogyoró olajat felhevítem és megsütöm rajta a csirkét. Mikor elveszíti a nedvességet hozzáadom a szójaszószt, a mézet, a Worchester-szószt, a fűszerkeveréket és összepirítom az egészet. Amikor pirulni kezd, meghintem mogyoróval, hagy piruljon az is. Ha már kellően összesült és az ízek is összeértek hozzáöntöm a zöldségeket és a csírát. Ez még egy kis pikantériát ad a dolognak, hiszen a füstös-édes csirke és a harsány, roppanós zöldségek igazi ízbombát jelentenek egy falatban.

Nagy lángon hagyom sülni figyelve arra, hogy a zöldségek harsány, roppanós textúrája megmaradjon. Amikor már alakul a dolog egy nagy tálba teszem a rizstésztát és forró vízzel nyakon öntöm. Lefedve hagyom állni 10-15 percig. Ha már megpuhult hozzáadom a csirkés-zöldséges alaphoz. Jól összekeverem, és ha szükséges szójaszósszal, mézzel, ötfűszerrel ízesítem még. Aki szeretné, hús nélkül is készítheti. Ebben az esetben minden fűszer és szósz/méz a zöldséghez kerül. Igazán pikáns, ázsiai beütésű fogás, ami még a nagy melegben is jól csúszik.

Az utóbbi időben egyre többször botlottam bele a friss rebarbarába a szuper- és hipermarketekben is. Ezt égi jelnek vettem, valami rebarbarás édesség készítése egyből adta magát. Méghozzá valami gyorsan és könnyen elkészíthető. Egy kis keresgélés után akadtam rá az alapreceptre az élet napos oldalán, amit jó szokás szerint saját ízlésemhez alakítottam. Talán nem a leglátványosabb desszert, de hogy igazi ízorgia, azt garantálom!

Hozzávalók 4 személyre:

500 gramm rebarbara

1 nagy nektarin

120 gramm nádcukor

½ citrom leve

1 mokkáskanál kínai ötfűszer keverék

1 csipetnyi őrölt fahéj

1 teáskanál rózsa aroma

A morzsához:

150 gramm teljes kiőrlésű liszt

150 gramm vaj

120 gramm nádcukor

40 gramm zabpehely

50 gramm mandulaforgács

fél tábla fehér csokoládé

Először a rebarbarát veszem kezelésbe. Miután a szárakat megmostam, a leveleket eltávolítottam és a közvetlenül alatta található szár részt is levágtam, alaposan meghámozom. Majd két cm-es darabokra aprítom a rebarbarát, amit egy lábasba teszek. Hozzáadom a cukrot, a nektarint, a fűszereket és a rózsa aromát. Az utóbbi talán elhagyhatónak tűnik, pedig nagyon is fontos összetevőről van szó. Ma már nagyobb szupermarketekben is kapni, de spéci delikáteszben is beszerezhető ez a pár száz forintos esszencia. Ez rendkívül szépen harmonizál a fanyar rebarbarával, így semmiképp sem érdemes kihúzni a bevásárlólistáról!

Felteszem főni a rebarbarát a cukorral, a fűszerekkel, a rózsa aromával és citromlével. Csak addig főzöm, amíg a cukor felolvad és a rebarbara épphogy megpuhul. Ezután a „tölteléket” egy tűzálló edény aljára öntöm és szétterítem. Vékony szeleteket vágok a fehér csokoládéból és a darabokat egyenletesen elhelyezem a fűszeres gyümölcsmixen.

Elkészítem a morzsát, ami szerencsére pikk pakk összeáll. A vajat elmorzsolom a lisztben, hozzáadom a cukrot, majd a zabpelyhet és a mandulát. A lényeg, hogy egynemű, vajas, kissé darabos masszát kapjunk. Nem baj, ha vannak benne nagyobb darabok. Sokkal fontosabb, hogy ezt a tésztát egyenletesen osszuk el a fűszeres, csokis-nektarinos rebarbara tetején. Ha ez megvan, mehet az egész a 180̊C-ra előmelegített sütőbe, ahol legalább 30 percig sül. Akkor jó, ha a morzsa pirosas barnára pirul, míg a széle elkezd karamellizálódni, sőt szinte már bugyog. Még így, melegen érdemes szervírozni egy nagy adag vanília fagylalt társaságában.

Ha tombol a nyár, akkor cukkini és paradicsom. Szerencsére ez a két kedvencem együtt is nagyon jól harmonizál, így könnyű őket egy fogásba összehozni. A nyers, friss paradicsom helyett azonban most valami karakteresebbre vágytam. Így jött a képbe a szárított paradicsom. Az ízharmóniát azonban nem akartam megtörni, így egy kis besamellel spékeltem a dolgot. 

Hozzávalók 4 személyre:

2 nagyobb cukkini

1 db natúr sajtkrém

1 doboz cottage cheese

1 üveg szárított, napon érlelt paradicsom (olajban)

só, bors

füstölt sajt a tetejére

Besamelhez:

10 dkg vaj

1 púpos evőkanál liszt

felöntéshez tejszín+tej

Nem olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre tűnik. A cukkinit megmosom, majd hosszában hajszálvékony szeleteket vágok belőle. Nagyon fontos, hogy ezek a szeletek tényleg vékonyak legyenek. Ellenkező esetben amikor majd feltekerjük, darabokra törik a cukkiniszelet. A vékony szeleteket éppen hogy sózom, borsozom, majd félreteszem, hogy levet engedjen.

Ezután összekeverem a sajtot a darabos túróval. Ha kedvünk tartja ízesíthetjük zöldfűszerekkel, borsozhatjuk, vagy tehetünk bele apróra vágott sonkát. Én ezúttal a natúr verzió mellett döntöttem, de tényleg, kinek hogy tetszik. Amíg a besózott cukkini pihen, addig ez is mehet a hűtőbe.

Mikor a cukkini már gyöngyözik, leitatom róla a nedvességet és kézügyembe helyezek egy nagy tűzálló tálat. Kezdődhet is a móka! A hűtőből kiveszem a sajtkrémes-túrós kencét és mindegyik cukkiniszeletet hajszálvékonyan megkenem vele. Tényleg vékonyan, különben kifolyik és a cukkiniben nem marad semmi. Majd a szeletek végére fektetek egy-egy kellemesen füstös beütésű szárított paradicsomot. Ezután a paradicsommal együtt feltekerem a szeleteket úgy, hogy egy kis göngyöleget kapjak. Ha szétesne, vagy úgy látjuk nincs tartása, fogpiszkálóval tűzzük meg! Mindegyik „batyut” egymás mellé fektetem a jénaiban. A sütőt előmelegítem 180̊C-ra, majd hozzálátok a besamelhez.

Egy lábasban felhevítem a vajat, majd hozzáadom a lisztet. Hagyom, hogy egy kicsit piruljon, majd leveszem a tűzről. Először csak kevés tejszínnel öntöm fel, majd amikor már teljesen feloldódott a liszt annyi tejet öntök hozzá, hogy szép mártás állagot kapjak. Mehet bele egy csipetnyi só és ha szeretjük, egy kis szerecsendió. Összeforralom egy kicsit, majd elzárom alatta a gázt.

A besamel mártást a göngyölt cukkinik tetejére öntöm. Végül egy kis füstölt trappistával koronázom az egészet. Puff, be a sütőbe, ahol addig sütöm, amíg a sajt rá nem pirul. Akkor jó, ha a sajt már piros, a besamel bugyog, mi pedig rettentően éhesek vagyunk. Bár nálunk éhség ide vagy oda, pikk pakk eltűnt az egész. Nincs mese, most ez az új nyári kedvenc.

Egyre másra nyílnak a jó helyek, ez nem vitás. Viszont a budai szekció kicsit lassabban dúsul, mint a város másik fele. Persze aggodalomra semmi ok, hiszen itt is gyöngyszemekre lehet bukkanni. Például a Finomító Kantinra.

A Mammut bevásárló-komplexummal átellenben, a Varsányi Irén utcában lapul ez a kis családi vállalkozás, mely igazán hiánypótló. Nemcsak azért mert Budán talán nincs még egy ehhez hasonló vendéglátó-egység, hanem azért is, mert amit a Finomító tud, azt más nem tudja.

Először a nyitás napján jártam itt érdeklődve, figyelve, mi készül. Stílusos üzlettel, kedves kiszolgálással, remek burgerekkel és levesekkel találkoztam. Egyből a szívembe zártam a menő ékszerdobozt, de azért az is bennem volt, hogy minden csoda három napig tart.

Most, amikor egymás után többször is visszatértem, csak pislogtam. A Kantin tovább épült és szépült, gazdagodott a kínálat, a friss alapanyagok és a kedves kiszolgálás pedig maradt. De kezdjük szép sorjában.

A Kantin stílusa eleve megnyerő. Egy csendes, ám nem kihalt utcában, a helyiség adta lehetőségek maximumát kihasználva, remek design elemekkel turbózva. Egyszerűen jó itt lenni, legyen szó egy levesről, egy fröccsről vagy egy hamburgerről. Nyilván ehhez az is hozzájárul, hogy itt – akárcsak a Borsban – tényleg figyelnek az ember fiára/lányára. Teszik mindezt ultrakedvesen, napszaktól függetlenül.

De térjünk is át a kínálatra. Minden nap frissül az étlap! Plusz pont, hogy amit lehet, azt ráadásul friss alapanyagokból oldják meg, szóval még egy jó pont. A vegások pedig imába foglalhatják a hely nevét, hiszen mindig van vega leves/fogás is. Az olasz paradicsomleves top kedvencem, a sörös meggylevesért kiáltoznak az ízlelőbimbók…egy szó mint száz, rosszat itt még nem ettem.

Ha szendvicsre vágyunk, abból is akad itt, hideg és grill változatban egyaránt. Csirkés, vega, tonhalas, mindegyik egy-egy pikáns csavarral. Ha egy szóval kéne jellemeznem a Kantint, azt mondanám kifinomult. Kísérleteznek az ízekkel, mernek újítani, de mindig csak annyit, hogy kóstolás után elégedetten hátradőljünk és azt mondjuk, ’Igen, ez így szuper!'. Az ízharmóniák jók és ötletesek, a fogások – különösen a levesek ‒ szerintem egy királyi vacsorán is megállnák a helyüket, persze aranycicomás porcelánban, mélyen eltitkolva, hogy nálunk ilyet tudnak egy baráti, piciny helyen. Ráadásul elérhető áron. Egy szörp vagy hosszúlépés+hambi+kis krumpli trió 1390 Ft.

Végül, de nem utolsó sorban a Kantin  ‒ számomra – fő attrakciójáról, a hamburgerről. Mikor először ettem itt, egészen meghatározó élmény volt. Nem, nem volt rossz, sőt! Korábban ilyen ízekkel - de főleg textúrával - , mint a Kantin-burgeré, még nem találkoztam. A házi fejlesztésű majonéz igazán pikáns, könnyű és kellemesen fanyar. Remekül harmonizál a sütés után is rendkívül szaftos, omlós és puha hamburgerhússal. Talán egy kicsit fűszeresebb is lehetne a hús, ez lehet az egyetlen hiányérzete az embernek, miközben megpróbálja kulturáltan betermelni a nagy magos bucit és annak tartalmát.  

Egyébként minden rendben vele, különösen a BBQ verzióval, ami enyhén csípős, még inkább fűszer- és ízgazdag. És hát ott a nagy durranás, a sültkrumpli. Legutóbb mikor ott jártunk kértünk belőle rendesen. Már a felénél azt mondtuk, hogy ez bizony kifog rajtunk. Aztán hogy, hogy nem, de észrevétlenül tüntettük el a regimentnyi sültburgonyát. Magában is, a szószokkal meg aztán pláne eteti magát a forró, ropogós pommes frites. És akkor ott vannak még a gyümölcsös desszertek, – málnás tiramisu forever – az isteni szörpök, a fröccs, a friss saláták…nézzetek be a Finomító Kantinba!

Finomító Kantin

1027 Budapest

Varsányi Irén utca 33.

www.finomito.com

https://www.facebook.com/finomitokantin

Nem tudom ki, hogy van vele, de általában amikor tésztát veszek, a formája, a külcsín szinte mindent meghatároz. Vannak bizonyos tészták, amiket nem tudok elképzelni csak és kizárólag azzal a feltéttel, vagy azzal a szósszal, mártással. Legutóbb is pont ez történt, amikor szembetalálkoztam egy csomag gyönyörűen festett kagylótésztával. Tetszett, hogy természetes színezékekről (tintahal tinta, cékla, kurkuma, spenót) és durumlisztről regéltek a hozzávalóknál. Egyből tudtam, hogy ehhez valamilyen sajtkrémes dolgot szeretnék. A többi pedig adta magát. Így keltette életre ez a csomag tészta a pirított baconös-diós kagylótésztát tejszínes sajtkrém mártásban.

Hozzávalók 4 személyre:

500 gramm színes kagylótészta

másfél rúd natúr sajtkrém

3-4 marék durvára tört dió

2 dl tejszín

15 dkg bacon

parmezán a tetejére

Felteszem a tésztát főni, amit a csomagoláson feltüntetettek alapján készítek el. Szerencsére hamar megvan, 7-9 perc alatt megfő az enyhén sós vízben. Ha elkészült leszűröm, meglocsolom olíva olajjal és félreteszem, amíg elkészítem a „párját”. Persze nem kell ehhez a tésztához ragaszkodni, bármi másból - tagliatelle, fusilli  stb., - is ugyanilyen jó.

Egy száraz serpenyőben megpirítom a dióbelet, majd amikor már pirulni kezd, kiveszem a diódarabokat és félreteszem őket. A serpenyőt papírtörlővel kitörlöm és beleteszem az apró kockákra vágott bacont. Addig sütöm, amíg apró töpörtyűk nem lesznek a kockákból. Ha ez megvan hozzáadom a diót és hagyom, hogy összesüljenek. Ekkor takarékra veszem a gázt és hozzáadom a sajtkrémet. Alapvetően nem vagyok híve ezeknek a kész, ömlesztett termékeknek, de ehhez a fogáshoz nagyon kapóra jön. A sajtkrém nem olvad el egykönnyen, ezért kicsit szétnyomkodom egy fa lapáttal.

Majd amikor már némi hajlandóságot mutat az olvadásra szép lassan, több adagban hozzáöntöm a tejszínt. Akkor jó, ha sűrű, bársonyos mártást kapunk, amelyben nemcsak a bacont, a diót és a tejszínt, hanem a sajtkrém telt ízét is fel lehet fedezni. Hagyom, hogy az egész rottyanjon még egyet, majd elzárom alatta a gázt és összeházasítom a színpompás kagylótésztával. Végül egy kis reszelt parmezánnal keretezem az ízeket, amelyekből jut bőven, minden villahegyre, ha a pirított baconös-diós, sajtkrémmártásos tésztáról van szó.